Al Di Meola (1954-) Al Di Meola 1954-ben született, Jersey City-ben, New Jersey államban. Az első hangszer, amin játszani tanult, a dob volt, ám nyolc éves korában áttért a gitárra. Gyerekkorában a zenei világ meghatározó csillagai a Beatles, Elvis Presley és a The Ventures volt. A kis Al ugyan már tinédzserkorában igen jól játszott gitárján, társai mégsem ismerték el igazán: "a hatvanas években, ha nem úgy gitároztál, mint Eric Clapton vagy Jimi Page, nem fogadtak el." Márpedig ő tanárjától dzsesszt, bossa novát és egy kis klasszikus gitározást tanult, így hát technikája igencsak furcsának tűnt az akkori közegben. Zenei fejlődését egy bizonyos Larry Coryell határozta meg leginkább. A középiskola vége táján minden fellépését megnézte, New Jersey-ből New Yorkba buszozgatott érte. Larryről később Al úgy nyilatkozott: ő a fúziós zene keresztapja. A hetvenes évek elején született ez az új műfaj: a fúzió, az egyesülés a dzsessz és a rock között jött létre ezekben az időkben. A születésnél egyébként Miles Davis is ott bábáskodott. A népszerű, erőteljes rockhangzás és a dzsesszre jellemző improvizáció keveréke ma is izgalmas zenéket eredményez. A középiskola elvégzése után egy rövid, ám annál intenzívebb periódus következett: napi nyolc-tíz óra gyakorlás. Ebben az időben Al mindenféle zenét hallgatott, mert bár szerette a rockot, úgy érezte, hogy az túlzottan behatárolt stílus, amiben nem lehet a gitár minden lehetőségét kibontakoztatni. Amellett, hogy sokféle zenét hallgatott, tudatosan kereste a saját hangját: "Valami újat akartam alkotni, olyat, amit még senki más nem csinált meg" - mondta erről később. 1971-ben Al Di Meola beiratkozott a híres bostoni Berklee School of Musicba. Ez a zeneiskola Amerika legnevesebb ilyen intézménye, a kortárs komolyzene és a dzsessz legnagyobb alakjai közül sokan jártak ide. Al másodévtől már egy fúziós zenekarban játszott, 1974-ben azonban egy mindent megváltoztató telefonhívás érkezett. A vonal túlsó végén Chick Corea beszélt, aki már akkor is majdnem akkora névnek számított a "szakmában", mint manapság. Azt kérdezte, hogy vajon nincs-e kedve átjönni egy próbára. Mégpedig a Return to Forever nevű együttesben, ami máig a leghíresebb fúziós banda. "Egy álom vált valóra. Tíz perc alatt összepakoltam néhány ruhát egy táskába, buszra ültem, és soha többet nem láttam azt a bostoni lakást." Egy hétvégén át gyakoroltak együtt, aztán Al már színpadra is lépett az együttessel. A második közös fellépésükön már negyvenezer ember előtt játszott. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy "új csillag született." A RTF ezen felállása három meghatározó jelentőségű lemezzel járult hozzá a fúziós zene, és a modern dzsessz történetéhez (Where Have I Known Before, 1974, No Mystery, 1975, Romantic Warrior, 1976). Mind a kritika, mind a közönség körében hatalmas sikereket értek el: az előbbit legjobban a Grammy-díj jelzi, az utóbbit pedig az, hogy e lemezek bejutottak a Top 40-be, ami alig szokott dzsessz-lemeznek sikerülni. Érdemes megtekinteni ezt az igen sikeres felállást: Al Di Meola (gitár), Chick Corea (billentyű), Stanley Clarke (basszus), Lenny White (dob). Mindannyian ma is ismert nevek (a zene iránt érdeklődő nagyközönség talán legkevésbé White-ot ismeri) - elsősorban azért, mert az RTF feloszlását követően a megszerzett tudás nagyszerű szólókarrierekben bontakozhatott ki. Ezért nem bánták igazán a tagok az 1976-os szakítást. Már ebben az évben megjelent Al első szólólemeze (Land of the Midnight Sun), amit számos egyéb követett. Eleinte a fúziós zene izgatta, az elektronikus gitár lehetőségei, ám később egyéb zenei világokba is elkirándult. A MIDI-vel is kísérletezett (vagyis azzal a technikai trükkel, hogy a gitárból jövő "jeleket" számítógép segítségével alakítsa tovább), de manapság talán izgalmasabbak lehetnek azok a kilencvenes években kiadott lemezei (pl. Winter Nights, World Sinfonia), amelyeken az akusztikus gitár hangzása és a világzene felé fordult.